2016

Home is where the heart is, mondja az angol, a magyar azért ilyen messzire nem merészkedik, annyit mond szerényen: mindenhol jó, de legjobb otthon. A szívvel való bajlódást most tényleg meghagynánk az angoloknak, nézzük inkább a másikat: mindenhol jó. Biztos ez? Ha mindenhol jó, akkor sehol se jó, attól tartok. Persze lehet, hogy a kijelentésnek ez a fele nincs véresen komolyan gondolva, de ha ezt elfogadjuk, hogyan vegyük utána komolyan a második tételt: legjobb otthon. Mert hát egyáltalán mit nevezünk otthonnak? Én úgy látom, hogy az otthon fogalma problémátlanul ma már csak ingatlanpiaci kontextusban áll meg, és úgy sem biztos, hogy sokáig. Valamiféle közösséget kellene értenünk ezen, egy állapotot, nyugvópontot. Miközben a haza mindig inkább irány, mozgás, nyugtalanság, az otthon, mondjuk így, a mozdulatok vége. (Krusovszky Dénes)

Hazahaladni. Lehet olyat? Fülemben idegenül cseng a szó, inkább a hazatérni, hazaérni szavak kívánkoznak a nyelvemre. A térni, érni igékben benne rejlik egy biztonságos végcél, egy nyugvópont, ami a haladni igéből hiányzik. A haladás céltalannak, befejezetlennek hat: olyan mintha hazamennénk pár órára, majd tovább is állnánk otthonról. A Capa Központ Project Room termébe lépve azonban értelmet nyer a szóösszetétel: nyugtalanságérzetet keltő, változást, mozgást magukban hordozó alkotásokat látunk.
A bejárat mellett közvetlenül egy ásó lóg egymagában a falon. Hegyes, fém fejéből kimetszették a ’HOME’ feliratot. Bár ezzel a „veszteséggel” funkciója változatlan maradt, az egyik oldalán jelentkező hiány megnehezíti a használatát, mint ahogy a honvággyal küzdő ember is sokszor nehezen „kezelhető”. (Dekovics Dóra)