Az alábbiakat a 444 újságírójának raktam össze és adtam oda a beszélgetésünk alkalmával. Szily László fb-on keresett meg 2021-ben, hogy szeretne beszélni velem, mert cikket készül írni, amiben érintett vagyok. Arató Ági diák kereste őt meg a sérelmével. A bejelentés alapján rajta kívül már beszélt DD-vel, és két kollégámmal, Sugár Jánossal és Bakos Gáborral is. Az újságírás szabályai szerint a cikk megjelenése előtt velem is beszélni akart.
2021. május 14-én találkoztunk, a beszélgetés során az alábbi összegzést adtam oda neki. (További mellékletek a Magyar Képzőművészeti Egyetem irattárában megtalálhatók, az Etikai Bizottságnak a vizsgálat során átadott bizonyítékok formájában. Vizsgálat csak a Sugár János ellen tett etikai panaszom miatt indult, a bizonyítékokat annak során adtam át az Etikai Bizottságnak.) A cikk nem jelent meg.
A 444 tervezett oknyomozó cikkét úgy tekintem, mint az első őszinte érdeklődést annak feltárására, hogy mi történt valójában.
Bár lezajlottak hivatalos eljárások egyetemen belül, a diákok sérelme nem lett elismerve ezek során.
A tanszéken belül azért nem, mert ott egyáltalán nem történt vizsgálat. Arató Ági panasza helyettesítette a vizsgálatot, az lett a kollégáim által elfogadva és felerősítve.
Én szerettem volna tanszéki vizsgálatot is, melynek során az is kiderülhetett volna számomra, hogy a diákok milyen jóvátétellel lennének megelégedve. A diákok hangja azonban nem felém irányult, utoljára tavaly szeptember 8-án beszéltem Ágival, akkor is az én kezdeményezésemre.
Ezen a napon azonban megértettem, hogy hibát követtem el. Ennek addig nem voltam a tudatában. Ekkor azonban rögtön cselekedtem: egyrészt bocsánatot kértem Ágitól, másrészt köszönetet mondtam neki az aktív szerepvállalásáért. Ezt a köszönetet szeptember 12-én nyilvánosságra is hoztam. Ez azt jelenti, hogy a honlapomon feltüntettem, és elküldtem a linket.
Azt tudni kell, hogy Ágival nagyon jó kapcsolatban voltam, és az ő szerepvállalását soha nem próbáltam annullálni. Hiba volt részemről, hogy nem fogtam fel a valóságaink szétcsúszását. Amikor például bejelentette felém a bizalma megingását, egyáltalán nem tudtam, hogy mire gondol, csúnyán félreértettem őt.
2020. 07. 15. 18:01
Szia Ági, nagyon köszönöm, hogy ezt megírtad, tök fontos, hogy erről tudjunk beszélni. Én a karantén alatt is végig éreztem, hogy a beszélgetés-körülmények nem mindig kellemesek számomra, néha kifejezetten nem azok - de valamiféle rosszul értelmezett empátiával sajnos rendre elmulasztottam ezeket jelezni feléd. Szóval szerintem hasonló cipőben járunk. Minden tisztelet téged illet, hogy a karantén megszűntével ezt az elcsúszófélben lévő viszonyt te realizáltad magadban - míg részemről pl. hiba volt a visszajövetelem után rádírnom.
Ez volt az utolsó csetelésünk. Látszik belőle, hogy kettőnk között itt kezdődött a félrecsúszás. Én azon voltam megrémülve, hogy valószínűleg átléptem a tanár-diák viszonyt azzal, hogy túlságosan beengedtem Ágit az intimszférámba, és néha éjszaka is fogadtam a hívását és azután videócseteltünk, amikor már lefektette a kislányát. Nagyon empatizáltam vele, mert éreztem, mennyire megviseli a karantén – egyedül lenni otthon egy kisgyerekkel, és mellette online csinálni az egyetemet, nagyon kemény, szóval minden együttérzésem az övé volt.
Ő talán még ma is abban a hitben van, hogy ő találta ki a performansz címét. Ezt a vélelmét erősíti, hogy én a mai napig nem kommunikáltam felé, mikor és hogyan találtam ki a címet. Sőt, mindig azt mondtam neki, hogy a szerepét szeretném elismerni valamilyen formában, és a könyvet találom erre megfelelőnek. Mindig a pozitív megerősítés eszközét szoktam használni tanárként, ami azt jelenti, hogy a kritikámat sem bántó módon igyekszem megfogalmazni, ami ebben az esetben nem-kommunikálással is párosult, azaz nem közöltem vele információt, amire szüksége lett volna. Emellett azt is elismerem, hogy magam sem emlékeztem sokáig, hogyan is találtam ki a címet. Annyit tudtam mondani Áginak (és ekkor már valójában Bakos Gábornak, aki ekkorra már teljesen átvette Ági ügyének intézését), hogy arra biztosan emlékszem, hogy a performansz előtt már megvolt a cím. Ezt a férjem is megerősítette Gábornak írt levelében:
andras beck írta (időpont: 2020. szept. 10., Cs, 21:07):
Kedves Gábor,
Ági természetesen beavatott kicsit ezekbe a gubancos dolgokba, és természetesen semmilyen módon nem akarnék belevonódni. Azt viszont szeretném megerősíteni, amit a címmel kapcsolatban leírt nektek a levelében. Úgy volt. A performansz előtti napon azzal állt elő, hogy a lepelre olyasmit írna fel, hogy "megtiszteltetés", de még beszéljünk egy kicsit róla, mert úgy érzi, még nem az igazi, és szorít az idő. Kérdeztem, mire gondol, mert ebből a szóból számomra még nem világos. Elmondta, én pedig azt mondtam, hogy erre van egy jó kifejezés: Érezze megtiszteltetésnek. Ági rögtön rábólintott, hogy igen, erre gondolt, ez lesz az.
Hogy utána másnap mit mondott és mit nem mondott, mikor a diákokkal beszélt a projektről, nem tudom. Azt viszont nagyon szeretném, ha ezt az aprócska mozzanatot figyelembe vennéd, amikor a cím kérdésében elnökölsz, és kimondod a verdiktet, mi kihez is "köthető". Ez persze azon nem változtat, hogy Ági elmulasztott nyilvánosan köszönetet mondani a diákoknak, ami valóban nagy hiba. Ezt joggal sérelmezhetik. Azt azonban nem kell Arató Áginak éreznie, hogy az Érezze megtiszteltetésnek formulát ő találta volna ki, ő vetette volna fel először azon az órán, mert egyszerűen nem igaz. És nem kéne így gondolnod neked sem.
Barátsággal,
András
Tisztában vagyok vele, hogy ez önmagában még nem bizonyíték erejű. Azt is elismerem, hogy amit 2020 június 18-án a Hornyik Sándorral való online beszélgetésen mondtam (ti. hogy a Szépleányok című filmben úgy jelentették be a díjat, mint nagy megtiszteltetést), az nem így van, azaz a filmben mást mondanak. Ez abszolút Ági olvasatát erősíti. És azt is elismerem, hogy nekem is csak mostanában jutott eszembe, honnan jött nekem a „megtiszteltetés” szó. Amikor ez beúszott a fejembe, azonnal levelet írtam Áginak, amit végül nem küldtem el, tehát ő ezt csak akkor tudhatná, ha olvasta volna a 2019-es interjút Hartaival az Artportálon:
Kedves Ági,
eszembe jutott, hogy a performansz és a kiállítás címe, pontosabban a „megtiszteltetés” szó, amiről a férjem Andris írt Bakos Gábornak, hogyan égett be az agyamba: Hartai László mondta ezt a mondatot: „Az egész díj úgy hangzott el, mint nagy megtiszteltetés.” Ezt az interjút 2018. július 4-én vettük fel a Feri galériában Oltai Katával, én gépeltem be és szerkesztettem meg. Sokszor elővettem, mert használtam előadásokhoz, de azt sokáig nem tudtam, mit és mikor csinálok magával az interjúval. Végül az Artportal-on jelent meg, a kiállítás ideje alatt, 2019. május 28-án.
üdv, Á.
Azért nem küldtem el neki már a fenti levelet, mert az alábbi bocsánatkérésemre nem reagált, és ezért ezt az újabb levelet már nem tartottam volna igazán helyénvalónak.
Eperjesi Ágnes írta (időpont: 2021. április. 9.):
Kedves Ági,
mindenekelőtt szeretnék tőled bocsánatot kérni azért, hogy a téli félévi vizsga alkalmával kérdéseket intéztem hozzád, ahelyett, hogy csöndben maradtam volna – ez hiba volt, amit azonnal észrevettem és megbántam. Biztosítalak, hogy ez többet nem fog előfordulni, amíg csak ide jársz, és amíg a bizalmatlanság irányomban részedről fennáll.
Nagyon sajnálom, hogy a tanári kar hathatós közreműködése sokáig akadálya volt annak, hogy feléd bocsánatkérő lépéseket tegyek. Az akadály az ügy hivatalos lezárásával hárult el, addig számomra nem volt opció, hogy közvetlenül veled vegyem fel a kapcsolatot. És bár régóta tervezem, hogy újra írok neked, mert a fentebb elkezdett bocsánatkérést szívesen folytatnám is még, nehéz eltalálni a hangot, mert már régóta nem lehet tudni, hogy te magad mit gondolsz a fejleményekről. Remélem, azt azért te sem hiszed el, hogy a „büntetés”, amit a tanári kar kiszabott rám, teljesen jogos volna, és csak a te (és Dávid) érdekében történne, bár ebben csak reménykedni tudok. Megértem, hogy számodra sem az E.B. döntése, sem a rektor határozata nem kielégítő, hiszen egyik sem foglalkozik a jogos sérelmed feloldásával. Ez elsősorban és egyre inkább csak ránk tartozik, ezért akartam közvetlenül hozzád fordulni.
A magam részéről, ahogy ezt már tavaly szeptemberben is írtam neked, nagyon sajnálom, ami történt, és mivel rengeteget tanultam magamról és a hasonló helyzetekről is az elmúlt időszakban, a további bocsánatkérés sem okozna már problémát. Például azért, hogy a rám jellemző pozitív reakcióim és visszajelzéseim révén tévhitben tartottalak, így 2018. 10. 11-e óta joggal hihetted azt, amit hittél. Ettől természetesen nem lesz kisebb súlyú a mulasztásom, ami a te sérelmed jogosságérzetét is fenntartja.
Diákoktól tudom, hogy igényt tartasz a bocsánatkérésemre, amit megértek, jogosnak tartok és egyáltalán nincs ellene kifogásom. Sajnálnám viszont, ha a hangod továbbra sem hallatszana ki a „férfikaré” mögül, mert úgy nem lehetne továbblépni sem.
Nagyon bízom benne, hogy az idén megjelenő könyvbe írt köszönetnyilvánítás (ami 2020. okt. 7-én reggel került ki a honlapomra), a bocsánatkérésemmel együtt valamelyest mégis enyhíteni képes az általam sosem tagadott, hanem mindig is elismert sérelmeden.
üdvözlettel, Ágnes
Ágival itt tartunk most.
Dávid beadványát nem olvastam, mert ő velem egyáltalán nem kommunikált. Tudtam, hogy kollégáim megkeresték, és rábeszélték, hogy tegyen panaszt. De tudom, hogy mi a probléma, és az ügy jogi részének lezáródása után az alábbi levelet küldtem neki:
Eperjesi Ágnes írta (időpont: 2021. április. 12.):
Kedves Dávid,
az Érezze megtiszteltetésnek projekt ügye miatt írok neked.
Szeretnék bocsánatot kérni tőled amiatt, hogy nem írtam ki a neved a kiállításon. Mivel számomra a projekt befejező része mindig is a könyv volt, ami még ebben a félévben várható, azt gondoltam, hogy az előzmények leírása, melyben a te szerepedet is be tudom mutatni, lesz a megfelelő mód. Ez mindenképpen hiba volt, mert sokkal egyszerűbb lett volna a kiállításon kirakott köszönetet újranyomtatni a te és Ági nevét is feltüntetve. Nem emlékszem már, hogy Gábor mikor szólt nekem emiatt: a kiállítás során, vagy csak később, amikor már ez a lehetőség elúszott. Akárhogy is, a könyv elképzelés azért is hiba volt, mert az nem veszi figyelembe, hogy a nyilvánosság számára a könyv csak akkor válik ismertté, amikor az megjelenik. Az is hiba volt, hogy ezt csak akkor értettem meg, amikor Gábor Ági miatt bekeményített. Ekkor előre megírtam a köszönetnyilvánítást, amit a könyvbe szántam, és nyilvánossá tettem. Ez két lépésben történt, egyszer szeptember 12-én, a hosszabb verzió pedig október 7-én reggel, a ti beadványotok beadása előtt.
Persze ez nem teszi a mulasztásomat semmissé és jóvá sem teszi azt – ezért írom ezt a bocsánatkérő levelet neked. Ha nem durvul el ennyire a helyzet a kollégáimmal, hamarabb is meg tudtam volna tenni.
üdv, Ágnes
Hogy miért mulasztottam el Dávid nevét feltüntetni, csak egy (és természetesen nem elfogadható) magyarázatot tudok: egy rosszul értelmezett tanári igazságérzetet ismerek fel magamban, amit a harmadik diák, Bódi Mariann miatt érezhettem. Mariann készítette a piros szoborfej 3D modelljét. Ehhez sok fotót csinált, amelyeket a könyvben be is mutatok. Őneki mondtam köszönetet a kiállításon, és valószínűleg az ő munkájához képest éreztem volna Ági és Dávid szerepét kisebbnek, ezért hagyhattam ki őket.
Eleinte örültem az Etikai Bizottság felé irányított panasznak, ahogy ezt a 2020. október 14-én megtartott össztanszéki „megbeszélésen” mondtam is. Olyan elfogulatlan fórumnak gondoltam azt, ahol lehetőség lesz az objektív vizsgálatra, kvázi oknyomozásra. A mulasztásomat ez alkalommal is elismertem, de meglepett a kollégáim egységes és támadó hangneme.
A Bizottság sajnos nem tudta befogadni az ügyet, mert a beadáskor az már túlságosan réginek bizonyult. Ezt 2021. január 13-án a tanszék nyilvánossága előtt szóvá tettem:
At 11:01 AM +0100 1/13/21, Eperjesi Ágnes wrote:
T. kollégák, kedves hallgatók,
köszönöm a hallgatóság részéről közvetített igényt az etikai eljárás jelenlegi állásával kapcsolatos tájékoztatásról, hiszen a tanszéktől semmilyen információt nem kaptam eddig én sem. A tanszékvezető tájékoztatása alapján az Etikai Bizottság elutasította az eljárás elindítását, arra hivatkozva, hogy az Etikai Kódexben megjelölt 90 napos határidőn túl történt a bejelentés. Ez nem megnyugtató eredmény, ezért az érintett diák élt a fellebbezés jogával, amit a tanszék rektori hatáskörbe továbbított.
Szerintem sem elévülésről van szó ebben az esetben, hanem arról, hogy a mulasztásomat pótoltam, ha megkésve is, még az etikai bejelentés előtt. A személyre szabott köszönetnyilvánítás még a félév megkezdése előtt felkerült a honlapomra, két helyre is. A rövid (a performanszhoz kapcsolódó) ITT található. A hosszú EZEN a linken olvasható, amit az idén megjelenő könyv számára írtam.
üdvözlettel,
Eperjesi Ágnes
Igazából azóta sem értem, hogy a kollégáim mit szerettek volna (ahogy azt sem, hogy miért ők szerették volna, és miért nem a diákok). Ezért, amikor egy 2021. március 9-én tartott értekezleten először a hosszú hónapok során az egyik kollégám valami számomra is érthetőt és használhatót mondott, levélben fordultam hozzá. A vele folytatott levélváltást nevének és az ő szövegrészeinek törlésével mellékelem. Melléklet A levelezés többek között a szerzőségről és kreditálásról szólt, amiből sokat tanultam és tettem egy kísérletet: kipróbáltam, milyen is az, amikor nem köszönetet mondok valakinek, hanem társszerzőként tüntetem fel a nevét. Ezért változtattam meg Ági és Dávid szerepének megfogalmazását. Próbaként, ezért nem mondtam nekik, csak én nézegettem. A honlapom ominózus oldalát egy olyan félnyilvánosságnak tartottam, ami lehetővé teszi a „társszerző” szó próbálgatását, következmények nélkül. Úgy gondolom, hogy Ági és Dávid természetesen lehettek volna szerzőtársak, ha ez a megnyitó során eszembe jut – de ez a hajó már elment, amit egyrészt nagyon sajnálok, másrészt akármennyire szeretném is, nem tudom visszaforgatni az idő kerekét, hogy más formában jelezzem a szerepüket. A próba során is ugyanarra jutottam, mint tavaly szeptemberben, hogy az adott körülmények között (melyhez hozzátartozik egy könyv is), a köszönetnyilvánítás a legmegfelelőbb forma, amit el tudok képzelni. Ezért állítottam vissza a köszönetnyilvánításra a honlapom szövegét, mert ezt továbbra is korrektnek tartom, és ezt tervezem megjelentetni. Nem gondoltam, hogy Bakos Gábor ezt az átmeneti változást szóvá teszi. Azt azonban elismerem, hogy az én szándékaim ismerete nélkül nehéz lehet ezt a változást értelmezni.
Áginak és Dávidnak, ha szóba állnának velem, arra volna lehetősége, hogy konkrét javaslatot tegyenek a szerepük könyvben való megjelenítésének végső formába öntéséhez, amit meg lehetne beszélni.
Az átadott anyagot háttérinformációnak szánom, a történtekre való nagyobb rálátás érdekében. A szövegből és a mellékletekből semmilyen formában nem emelhetők át részletek a velem való egyeztetés és a hozzájárulásom nélkül.
2021. 05. 13.
Eperjesi Ágnes