Topor Tünde főszerkesztő jegyzete az Artmagazin 2019. 3-as számában

Címlapunkon olyan mű szerepel, aminek jelentésrétegeit hosszú éveken keresztül lehet majd felfejteni, miközben újabbak és újabbak rakódnak rá. Bármennyire szokatlan is ez egy piros, 3D nyomtatással készült lányfej esetében, ez a szobor az ország egyik legfontosabb emlékműve. Molnár Csilla országa vagyunk. Ahogy régebben Izsó Petőfije, ma az 1945 utáni első magyar szépségkirálynő- választás később öngyilkosságot elkövetett győztesének arca, illetve a róla készült Pauer-szobor Eperjesi Ágnes-féle átirata tűnik a legadekvátabb magyar emlékműnek. Persze mégiscsak Pauer Gyulának köszönhetjük, hogy annak a korszaknak, a rendszerváltást már csírájában magában hordó időszaknak lett egy olyan lenyomata, amit utána értelmezni, öltöztetni, félre- vagy kiállítani lehet, illetve rávilágítani arra, hol romlott el egy már eleve egyensúlytalan viszony.

Épp erről szól a Fészek Galériában elhangzott megnyitóbeszéd is, amit közlünk. a megnyitó szövege itt olvasható

az Artmagazin borítója