Tatai Erzsébet: A Zóna. A művész művésze. Új Művészet, 2018. VII-VIII.

A Zóna titokzatos terület Tarkovszkij Stalkerében, ahol valahogy másképp történnek a dolgok, mint az ismerős mindennapok világában. A kiállítás címe az ebben rejlő szokatlanságra utal, noha a kiállító terem, legalábbis fizikai értelemben nem képvisel a hétköznapitól eltérő teret. A benne elhelyezett nem köznapi tárgyak azonban különleges zónát hoznak létre. Kiváltképp akkor, ha a műtárgyak olyan témákat vagy problémákat vetnek fel, amelyek az emberi létezés ritka illetve határeseteiként foghatók fel.
A kiállítás magját az Inda Galéria nőművészeinek munkái adják. Ezek a művek széles spektrumban reprezentálják az ilyen helyzeteket, adottságokat vagy életmódot: az androgün a férfi és a nő, az álom az ébrenlét és az alvás közt foglal helyet, a barátnők Szász Lilla fotóin nem egyértelmű, de sugallt erotikus kapcsolatát a mainstream heteronormativitás szorítja margóra, akárcsak a terhességet a mizogün tekintet – amelyet a hétköznapok férfinormáitól való eltérése okán másállapotnak is neveznek. A széles spektrum a reprezentációk módjára is érvényes: lehet szelídebb (Szász Lilla) vagy határozottabba (Fáskerti Zsófia), elvontabb (Czene Márta) vagy testiesebb (Csáky Marianne). Vannak azonban olyan átmeneti állapotokat, mint az álmodást vagy terhességet megjelenítő ábrázolások is, amelyeket társadalmi megítélésük sodorhat „határhelyzetbe” (Eperjesi Ágnes).

A terhesség átmeneti köztes állapot. A terhes nő nem anya, de nem is lány, teste két testé, a benne növekvőt táplálja és óvja, együtt dobog a szívük, de számára is rejtélyesek a bene zajló folyamatok. Eperjesi Ágnes kollázsa ezt a helyzetet prezentálja úgy, hogy egyúttal a fotográfia női aspektusát is fókuszba helyezte: a fotografálás férfi metaforái helyett a fotográfia készülésének női metaforáját alkotta meg. Önmagáról készített fotogramját, ami terhes testének fény-lenyomata, kiegészítette – micsoda véletlen – egy vörös, fényvédő papírba csomagolt fényérzékeny (mint írta: exponálatlan) papírral. Párhuzamot vont tehát az anyaméhben történő látens biológiai és a szintén látens (ez esetben csak potenciális) fotokémiai folyamatok közt. A folyamatok akkor is rejtélyesek, ha ismerjük a képet létrehozó ezüstvegyületek kémiai reakcióit és percre pontosan a zigóta differenciálódását. Nem attól titokzatosak, hogy ne tudnánk tudományos leírásait adni. A deskripció nem szünteti meg az átalakulások misztikumát. Merthogy az, ami rejtve van, nem kiszámítható. Kockázatos a vállalkozás: legyen az gyermek kihordása vagy fotó előhívása. A várakozás folyamatos izgalomban tart: mi lesz az eredmény: milyen lesz a gyermek, milyen lesz a kép?

A határkérdés megközelítésének ezek nem a legtriviálisabb témái, inkább különös esetei, amelyek ennélfogva egy absztraktabb viszonyulást tesznek lehetővé, emellett a művészi stratégiák olyan sokrétűek és árnyaltak, hogy kellően tág és sűrű szövésű jelentésmezőt alkotnak. És ezt a művészek választott művészeinek alkotásai tovább tágítják és át is értelmezik.

A tested csatatér – állítja Eperjesi Ágnes, aki Sherrie Levinként kisajátította Barbara Kruger képét. Az eredeti plakátot Kruger az amerikai abortusztörvény (amit akkor kizárólag férfiakból álló testület hozott) elleni tiltakozásul készítette. A nők ambivalens társadalmi helyzetére történő figyelmeztetésként nő arcát félig pozitív, félig negatív fotó jeleníti meg. A női test kiszolgáltatottságát tematizáló és háborús metaforát használó kép keretezi, átértelmezi Eperjesi fotogramját és az általa választott Pauer-munkát – miközben azokkal komplett installációt alkot. Pauer Gyula Pszeudo búcsú a terhességtől (Pszeudo terhesség-megszakítás) című testfestési akciójában a terhes női testen optikai illúziót keltve tüntette el a terhesség látványát. A pszeudó Pauer 1970-ben koncipiált sokrétű elmélete: kiáltványokban megfogalmazott és szobrokban megtestesült alkotói módszer (technika), de művészetfilozófia is (az akkor mainstream marxista-lukácsista valóságtükrözés cáfolata) és így politikai allegória is. A 70-es évek perspektívájában a terhes nő hasa csak egy a véletlenül kiválasztott motívumok közül, mint a kocka, a vörös kocka és a villányi hegyoldal. A pszeudó terhességmegszakítás a pszeudó kiterjesztése, játék, amiben a nő is benne van – hogyne lett volna benne. A pszichoanalitikus tekintet számára azonban abban, amit ember tesz vagy mond, semmi sem lényegtelen vagy véletlen, hanem az, ami annak tűnik az egyéni vagy kollektív tudattalan által motivált. Azaz lényeges, hogy nem tudatos és nem szándékos. A legáltalánosabb reakció arra, ha valaki erre a tartalomra rávilágít: a hárítás. Hogy egyébként Pauer Gyula számára is milyen fontos volt a motívumválasztás – ha csak a pszeudókat tartjuk szem előtt – olyan későbbi jelentős alkotásai igazolják, mint a Maya fátyla és a Torinói lepel. Ha tehát nem véletlen motívum a női test, akkor egyelőre maradjunk abban, hogy csatatér.

részletek Tatai Erzsébet kurátori koncepciójából