(előszó a Private Protest című könyvhöz 2008)
Az ártatlanság kora lejárt – ha létezett egyáltalán valaha. Az emberiség túl nagy hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy elnéző legyen magával szemben és megengedhesse magának a reflektálatlanság luxusát. Az önmagunkkal való szembenézés azonban verejtékes és keserves munka, melyet sokan egy életen át halasztgatnak. A könyv, melyet az Olvasó kezében tart, az egzisztenciális bátorság gyűjteménye. Saját félelmeink és fájdalmaink katalógusa, mely nem egyszerűen leíró módon kezeli témáját, hanem cselekszik. Vagyis a társadalmilag elkötelezett művészet legproduktívabb fajtájából való.
Eperjesi Ágnes tüntetésre hív minket. A tüntetés mindennapi életünkből jól ismert és számtalanszor lejáratott gesztus, mely azonban a félreértett használatoktól még nem válik okafogyottá, talán csak nehezebb – jóval nehezebb – releváns módon élni vele. Hogy mégsem lehetetlen, arra a Private Protest különlegesen szép példa. Ezúttal ugyanis nem a megszokott módon és nem a megszokott dolgok ellen tüntetünk. Hanem önmagunk ellen – és így önmagunkért.
Eperjesi Ági arra kérte azokat, akik elég bátrak voltak részt venni ebben a protestálásban, hogy nézzenek szembe önmagukkal és írják fel képzeletbeli tüntetés-táblájukra, melyek azok a megváltoztathatatlan – vagy annak hitt – lelki terheik, melyek ellen harcolni próbálnak vagy kitörölhetetlenül emésztik őket egy életen át.
És sokan voltak, akik le merték olvasni táblájuk feliratát. Minden egyes tábla egy egész sors esszenciája, így tulajdonképpen annyi élet villan itt fel, ahány lapja van a könyvnek. Az olvasó nagy ajándékot kap: a legőszintébb emberi feltárulkozások gyűjteményét, mely az olvasót is cselekvésre indítja.
Mert szögezzük le: félelmeink kimondása nem pusztán egy belső lelki folyamat külső megnyilvánulása, hanem maga is tett, ráadásul nem a könnyen vissza-vonható fajtából. Olyan megnyilatkozás, mely nem egyszerűen leír, megállapít vagy információt ad át, hanem magának is cselekvésértéke van: performatívum.
Így az igaz – hamis ellentétpár mentén nem is értelmezhetőek ezek a táblák. Ezért értékelésükön keresztül nem tudjuk őket kényelmes távolságba helyezni önmagunktól és egyszerűen rájuk legyinteni – vagyis kénytelenek vagyunk úgy szembesülni velük, ahogyan oldalról oldalra farkasszemet néznek velünk. És ez bizony lelkileg olykor megterhelő élmény.
Akadnak persze néhányan, akik úgy tűnik megúszásra játszottak és távolították maguktól a „feladatot”, ahelyett, hogy alkalomnak és lehetőségnek tekintették volna. Ezek a hárítások azonban nem tanulság nélkül valók, és ha tetten érjük őket, épp akkora hozadékkal bírnak, mint a húsba markolóan és kegyetlenül őszinte táblák.
Figyelmeztetni vagyok tehát kénytelen az Olvasót: csak akkor vágjon bele az olvasásba, ha felkészült arra, hogy önmaga is szembesüljön saját démonaival, melyeket szívesebben dugdosna önmaga elől még egy jó darabig. És ha szembesült velük, akkor már nem tehet úgy, mintha nem léteznének, így aztán nem marad más hátra, mint elkezdeni a munkát. Például azzal, hogy leolvassuk: mi áll saját táblánkon.