Lugosi Ágnes: Mamaizmus - interjú, MKE IM, 2013

Az interjú Lugosi Ágnes szakdolgozatából kiemelt részlet. 2013 Intermédia tanszék, MKE

Fel kellett függesztened művészeti tevékenységed gyermeke(i)d nevelése miatt?
Nem. Soha nem éreztem, hogy feladnék, vagy felfüggesztenék valamilyen tevékenységet, soha nem éreztem, hogy áldozatot hoznék a lemondással. De nem azért, mert ne maradtam volna ki durván ügyekből, vagy ne szorultak volna háttérbe időlegesen más, egyébként fontos dolgok. (Néha még megvető pillantásokat is éreztem, és azt, hogy lemondanak rólam kollégák.) Hanem azért, mert próbáltam mindezzel nem törődni, megpróbáltam nem engedni, hogy olyan elemekre essek szét (gyerek, háztartás, pénzkereső munka és művészeti tevékenység), melyek számomra összetartoznak. A művészi tevékenységem részben arról szól, hogy felvállaljam a többféleséget, a változások, hangsúlyeltolódások létét.

Befolyásolta művészeted az, hogy anyává váltál? Beemelted művészetedbe az anyaságot, mint témát?
Abszolút igen. Számomra a gyerekszülés és gyerekvállalás olyan tapasztalat, amire önző módon szert akartam tenni. Alapvetően nem szeretem a gyerekeket, nem lágyulok el tőlük automatikusan, sokáig nem is akartam gyereket, csak művészettel akartam foglalkozni és amikor kisgyereket láttam, mindig megerősítettem magam abban, hogy ezt én nem fogom csinálni. Amikor viszont (biológiailag?) elfogott a gyerek utáni vágy, fel sem merült bennem, hogy ellenálljak ennek az elemi erőnek.
A társadalomban elfogadott férfias szemléletű művészetbefogadásnak és művészetértelmezésnek gyakran nehézséget okoz több szempont egyidejű elfogadása (pl. az anyaság és hivatás összeegyeztetése, vagy az a tény, hogy egy alkotó gyakran többféle területen is kísérletezik), számomra pedig művészi szempontból is magától értetődő volt, hogy nem fogom kihagyni ezt a tapasztalatot az életemből, hanem inkább művészi értelemben kezdek vele valamit.

Ha igen, kérlek, írj ezekről a munkákról.
A gyerektematikájú munkáim azért lettek, mert figyeltem a tapasztalataimra és a kérdéseimre, hogy művé tudjam őket formálni. A terhesség várakozó időszaka és a vágyakozó kíváncsiság az ismeretlen valaki után például a fotografikus latenciával volt számomra analóg, az Előjelek c. könyv és a Bak című fotóinstalláció született akkor. A Magvas kiállítás c. installáció is a terhességről szólt. Ezeket a munkákat (és még sok mást is) Várnagy Tiborral közösen készítettük.
Önálló munka volt az Újszülöttek c. fotogram installáció. A munka közvetlen kiindulópontja az a vágy volt, hogy az újszülött méretéről legyen valami hiteles bizonyítékom. A kórházban tűnt fel, mennyire valószerűtlenül kis méret az újszülötté, hogy ilyet még sose láttam, mert mire korábban csecsemőközelbe jutottam az ismerőseimet látogatva, valahogy már nem voltak igazi újszülöttek. Ezért csináltam fotogramot az éppen újszülött lányomról, hogy a napok alatt megváltozó méretéről maradjon 1:1-es nyom.
Az installációban szereplő többi újszülötthöz már más motiváció hajtott. Egészen döbbenetes élmény volt az újszülött lányom tekintetébe mélyedni. Ez a leírhatatlan tekintet kb. 6 hetes, 2 hónapos korában tűnt el a szeméből. Kíváncsi voltam, vajon minden újszülött tekintete olyan-e, mint az én lányomé, vagy csak a megváltozott hormonháztartás okozta nekem azt a megvilágosodásszerű időszakot. A fotogramokon mindez persze nem látszik, de valamilyen ürügy kellett ahhoz, hogy az újszülött kor lejárta előtt bejussak a családokhoz. A művészet, mint oly gyakran, megfelelő ürügynek bizonyult. Sőt, egy idő után már nálam jelentkeztek az emberek, de addigra lett elég képem, az ikrek és a kérdésemre a válasz is megvoltak addigra. Hirtelen ennyi jut eszembe erről a munkáról.

Milyen tapasztalatot szereztél az anyaság megélésével?
Az anyaság számomra az „európai zen”: a teljes önfeladás, a zsigeri érzések megélése és mindezek fontosságának racionális, analizáló megértése a saját egó tükrében. A valódi kapcsolat két, egymás mellett párhuzamosan létező világ között. Számomra nem eldöntendő kérdés, hogy melyik világ, gondolkodás, vagy létmód léte legitim. A párhuzamos létezés tapasztalatát pl. az anyaság megélésével szereztem. A párhuzamos létezés elfogadtatása, megmutatása pedig igazi művészi tét lehet.

Tőlünk nyugatra már a hetvenes évek közepén is voltak alkotók, akik feldolgozták az anyaságot. Szerinted miért van az, hogy az előző generáció hazai nőművészei között kevésbé volt téma az anyaság?
El vagyunk maradva ebben is, mint annyi minden másban.