Eperjesi Ágnes: A Nemima című videóról
Legutóbbi egyéni kiállításomnak, Az Ehető Én-nek volt része a Nemima című videó. A videómunka azonban önálló műként is értelmezhető.
A videón szájakat látunk közelről, szűk képkivágásban. Egy kéz fehér, kör alakú valamit rak be a szájakba. Aki ismeri a katolikus szokásokat, azt hiheti, hogy templomi áldozásnak a tanúja, mert nincs környezet, hogy a helyszín kiderüljön, a fehér kör alakú cucc meg pont olyan, mint az áldozati ostya. Szerintem annyira mindenki képben van, hogy azonnal a katolikus áldozásra, a szentostyára asszociáljon. Innentől viszont inkább elbizonytalanít a látvány, hiszen azt látjuk, ahogy sok különböző ember birkózik az anyaggal, ami persze szétolvad, de előtte még föltapad a szájpadlásra meg beragad a fogba. A filmen azt követjük nyomon, ahogyan elfogy a szájakból az anyag.
A videó címe két szó összetolásából keletkezett, önmagában nem értelmes; halandzsa szó, melynek jó ritmusa, hangzása van. De a "nemima" nem egyszerűen nem ima. Vagyis nem valaminek az ellentéte, hanem egy entitás, ami egyszerre tartalmazza és tünteti el magában az imát, a nem imát és azt a valamit, ami az ima nem. A nemima miniatűr imamalom, ismétlődés és önkioltás: egyfajta rágódás az ima problémáján.
A videó témájához (fogyasztás vs. áldozat) egy komplexebb jelenséget feldogozva jutottam el. A fotó, a kép újkeletű felhasználása, hogy a megevésre szánt tortadísz fogyasztás előtt fotó minőségben is elkészíthető. Az ostyára, ételfestékkel nyomtatott fotóban a kép hatalmát látom, míg azt, hogy sokan szeretteik portréját használják e célra, inkább kultúrantrolpológiai szempontból tartom figyelemre méltónak. A kiállításon ezt a témát jártam körül.
A technikai lehetőség kb. 10 éve létezik. Én két éve láttam a Jégbüfé kirakatában egy tortát, egy 3 éves forma kisfiú képével. Engem őszintén szólva sokkolt a látvány, és egyből élénk színekkel jelent meg a képzeletemben, ahogy annak a kisgyereknek otthon megünneplik a születésnapját, és mindenki a lehető legnagyobb szeretettel és legjobb szándékkal kaszabolja szét és tünteti el magában a tortát, rajta a gyerek képével. Aztán persze kiderült, hogy sokan használnak ilyet, hogy az emberek nem annyira tudatosak a képfogyasztás területén, és nem is esik mindenki áldozatul a saját vizualitásának.
A témát feldolgozva több irányból is a katolikus áldozati rítushoz jutottam el. Az egyik szál maga az anyag: a tortadísz és az áldozati ostya anyagának azonossága. A másik szál az ábrázolás, amit bizonyos vallások, egyházak tiltanak, ráérezve a kép mágikus erejére, az ábrázolás hatalmára, ami alááshatja a hitet az emberekben. Hogy a képet akár meg is ehetjük, ez egy újabb, váratlan fejleménye a kép hosszú történetének. A harmadik szál a rituális evés, ami azonosulást, eggyé válást jelent; a katolikus szertartás során az ember Jézus testét teszi magáévá megrősítve ezzel a hitét, míg a családi ünnepeken a közös evés rítusával a családi összetartozást erősítjük meg. A negyedik szál a „vegyétek és egyétek“ formula, mely egyszerre jelenti a konzumálást (fizess és zabálj) és a hit csodáját, amit reflektálatlanul, kérdőjelek nélkül kell elfogadni valakitől, különben nem működik.
Így ért össze számomra az ehető tortafotó és a katolikus áldozati ostya a Nemima című videóban.