Eperjesi Ágnes: Ezek / FUGA - Budapesti Építészeti Központ
Eperjesi Ágnes szereti bevonni a megfigyelőt a munkáiba. Ezúttal is a kereten belülre invitál, most azonban nem saját befogadói aktivitásunkkal, hanem társadalmi, morális szerepvállalásunkkal szembesít.
A művészet politikai szerepvállalása mindig meglehetősen disszonáns. Iskolai tananyagként megtanulható, hogyan buzdít a költő kardforgatásra, hogyan szembesít a festő a társadalom visszásságaival, és hogyan szólít fel a színház a társadalmi szerepvállalásra, ha viszont mindez testközelben van, kényelmetlen feszengés jut osztályrészül. A napi politikát tárgyaló művészetből ugyanis nehéz jól kijönni. A vélemény-nyilvánítás könnyen átcsúszhat nosztalgikus hazaszeretetbe, didaktikus szájbarágásba vagy banális közhelysorjázásba. Eperjesi Ágnes Ezek című kiállítása az elsőt ügyesen kikerüli, a másodiktól már csak egy kicsit, a harmadiktól pedig félő, hogy egyáltalán nem menekül meg.
Eperjesi legutóbbi kiállítás-triptichonjának egyik darabja volt a Rövid ima, amelynek különlegességét az adta, hogy a kivetített szöveg csak a néző aktív közreműködésével vált olvashatóvá. A látogatónak bele kellett gyalogolnia a fénypászmába, hogy a szöveg szavai kivehetővé és érthetővé váljanak - csak saját testén, befogadói szűrőjén át vált értelmezhetővé az alkotás. Az Ezek installációi is ezt a technikát alkalmazzák, ám míg az előbbi eset a befogadói részvétel, az értelmezés és az olvasói aktivitás szerepét hangsúlyozta, addig a mostani a napi közélet kérdéseibe von be minket testestül-lelkestül.
Az installációk a kitakarás által láthatóvá, illetve olvashatóvá tesznek vetített szövegeket. Három, egymással összefüggő képen három fogalom olvasható: Remény, Hatalom és Felelősség. Alattuk egy-egy fehér négyzet, melyet eltakarva olvashatóvá válik a fogalomhoz kapcsolódó állítás. „Felelősség - Ha nem látom nincs is?” „Hatalom - Az előbb még megvolt.” „Remény - Az imént még láttam.” A kérdések és állítások csak a részvétel által válnak relevánssá (hiszen addig a fogalom is láthatónak, megragadhatónak tűnik), a kivetített fogalmak pedig enélkül teljesen értelmetlenül lógnak a térben. A szerepvállalással ugyanakkor nemhogy megkerülne az értelmük, hanem éppen negáljuk, kitakarjuk, elveszítjük őket. Az abszurd helyzet tökéletes befogadói tanácstalanságot szül: miközben a tartalom két megragadhatatlan pontja között ingázva takarjuk ki és engedjük újra világítani az éles fénysugarat, elmélázhatunk a célok elérhetetlenségéről.
A kiváló beállítás és az ötletes technika eredményeit beárnyékolja, hogy a feltüntetett fogalmak olyan megkövesedett politikai allegóriák, amelyekkel nap mint nap bombázzák a tisztelt választópolgárt. A választás előtti médiazajban nagybetűs Reményről, Hatalomról és Felelősségről beszélni nemcsak banális, hanem fölösleges is, mivel a naponta a fülünkbe üvöltött tételek ugyanezt sorjázzák. Eperjesi Ágnes megpróbált ugyan felülemelkedni a kampánykiáltásokon, és egy felsőbb nézőpontból józan észre inteni az embereket, de közhelyes fogalomtárával inkább belesüppedt, semmint kiemelkedett a környezetből. Interaktív fényinstalláció ide vagy oda, a metakampány így nem képes rádöbbenteni minket a mindennapi frázistenger visszásságaira.
Ez annak is köszönhető, hogy igen nagy divatját éljük a rádöbbentéseknek. A pártok rádöbbentik a választókat a másik csoport viselt dolgaira, míg azok rádöbbentenek az előbbi rádöbbentés csúnya eszközeire. Leleplezésből, józan gondolkodásra intésből tehát nincs hiány, nem csoda, ha egy idő után immunissá válunk mindenféle bölcs leleplezésre. Eperjesi Ágnes színes felirategyvelegében gyalogolva olvashatóvá válik a mondat: „Abból, hogy valami rossz, még nem következik, hogy az ellentéte jó.” Azért lássuk be, az „egyik kutya, másik eb” bölcsessége annyira nem meglepő fordulat, még egy oly annyira várt parlamenti választás előtt sem.
A kiállítás legizgalmasabb pontját Eperjesi biciklis videója jelenti. Az oszlopon olvasható„← ők hátra” „mi előre →” feliratok közül választva már a terembe való bejutás irányáról is döntenünk kell, hogy odabent meglássuk, vajon jól választottunk-e. A teremben egy vászon két oldaláról láthatunk egy biciklist, aki ugyan előre teker, mégis hátrafelé halad. Első ránézésre képesek vagyunk elhinni, hogy a „mi előre” irányból a kerékpáros előre halad, míg az „ők hátra” oldal, a feliratnak megfelelően, visszafelé haladó figurát mutat. Mókás dolog hát ráébredni, hogy mindkét irányból ugyanazt látjuk (persze a két oldal miatt tükrözve), vagyis bárhol is álljunk, a biciklis előre teker, de hátrafelé halad. Az installáció a felirat által prekoncepciót épít a befogadóban, ami az érzékelést is képes befolyásolni, ha csak néhány pillanatra is. Ebben az esetben valójában nem a dolgok helytelen működése lepleződik le, hanem könnyű befolyásolhatóságunk.
Eperjesi Ágnes interaktív fényinstallációi ugyan nem vezetnek megvilágosodáshoz, a biciklis felismerés által azonban végül mégiscsak eljutunk az önmagunkra ismerés meghökkentő élményéhez. Itt ugyanis nem csak a józan paraszti eszünk és morális értékeink vannak bevonva a játékba, hanem a kétosztatú retorika ebben az esetben az érzékelésünkkel is játszik. Ezen a ponton Eperjesi valóban gazdagítja jelenről alkotott képünket, és saját, döntési helyzetbe állított énünkről szerzett ismereteinket.