* A könyv később kapta az Előjelek címet, 1995-ben, mikor kiadásra került. A beszélgetésben végig Napló munkacímen emlegetjük.
Babarczy Eszter: Először talán mondjátok el, mit kell tudnia erről a könyvről annak, aki kézbeveszi.
Eperjesi Ágnes: Mikor csinálni kezdtük, csak a legalapvetőbb szabályokban állapodtunk meg. Abban, hogy fekete fényzáró zacskóban megvilágított, de előhívatlan fotópapírokat adunk egymásnak, amit a másiknak kell "befejeznie" azzal, hogy rávilágítja a sajt negatívját, és előhívja. A lapok hátoldalán minimális instrukcióként jeleztük a dátumot, hogy melyik napra vonatkozik a kép, meg hogy kb. hol helyezkedik el az oldalon, mást nem. A kész lapokat a lehető leghamarabb megmutattuk egymásnak. Hogy ezt majd összerakjuk könyvnek, azt sem tudtuk előre.
Várnagy Tibor: Azt hiszem, inkább arra törekedtünk, hogy ne kössük meg nagyon a kezünket, hanem ha szükséges, inkább menet közben változtassunk. Így pl. nem kötöttük ki, hogy csak olyan negatívot lehet használni, ami aznap készült, tehát elvileg számításba jöhettek akár évekkel korábban készített felvételek, vagy olyanok, amelyeket esetleg nem is mi magunk csináltunk, és így tovább. Tehettünk egy lapra egy vagy több képet, készíthettünk egyazon napról több oldalt, és fordítva, több napra vonatkozó reflexiót összesűríthettünk egy lapra. Az a szabály is spontán alakult, hogy nem használtunk fel olyan képeket, amelyeket korábban már kiállítottunk vagy publikáltunk.
Eperjesi Ágnes: Együtt akartunk dolgozni. Szerettük volna jobban megismerni egymást. Kíváncsiak voltunk a másikra, mert egymás munkáival már találkoztunk, de személyesen még nem nagyon ismertük egymást. Tibor később mondta, hogy ő olyan képeket akart készíteni, amilyeneket én csináltam, vagy csinálhattam volna.
Várnagy Tibor: Én az Ági munkáira már korábban felfigyeltem. És minél több dolgot lehetett látni tőle, annál inkább meg voltam róla győződve, hogy oda kell rá figyelni, mert nagyon jó, amit csinál, egy teljesen új szellemiség... Például először fordult elő velem, hogy olyan művekről, amelyeket nagyon szerettem, nem tudtam semmit sem mondani. Egész egyszerűen nem tudtam értelmezni ezeket úgy, ahogy egyébként képes vagyok elemezni főleg azokat a műveket, amelyek tetszenek nekem. Így a Naplóban nekem az például egy nagyon izgalmas kaland volt, hogy megpróbáljam kideríteni, hogyan csinál ő képeket? Vagy egyáltalán, hogyan gondolkodik képekről, mi válik fontossá számára és miért? Egy ilyen esetben, amikor mindaz, amit tudsz, vagy gondolsz valamiről, az kevés, és elégtelennek bizonyul ahhoz, hogy megértsd azt a valamit, nem marad más hátra, minthogy megpróbáld utánozni. Itt van pl. ez a kép (II. 7. csütörtök, alul). Ezt az Ági csinálta, nekem pedig hosszú ideig fogalmam se volt róla, hogy ez egy tengerpart, ahol a hullámok kisodorták a kavicsokat, és hogy ő erre rávakuzott. Ez később kiderült, mert elmesélte. Én korábban arra gondoltam, hogy ez a vízszintes csík, ami, mint kiderült, egy hullám pereme, hogy ez egy kábel. Egy vezeték, valahol... talán egy szobában. Ez egy ilyen csilingelős hangulatú pöttyös kép, egy meglehetősen laza kompozíció, de hogy jut eszébe valakinek, hogy ezt lefényképezze?
Eperjesi Ágnes: Ezen az oldalon a másik fotó egy kazettás magnót ábrázol, amit Tibor exponált a papírra. Aznap mutattam meg neki a kedvenc kazettámat, amit később ugyanezzel a jelzővel illetett. És az ilyen egybeesésektől, ahogy pl. ez a két csilingelés, látszólag véletlenül, egy lapra került, az egész egyre érdekesebbé kezdett válni.
Várnagy Tibor: A zenének, a kazettáknak, amit egymás közt cseréltünk, szintén volt szerepük a képcsinálásban. Egészen addig, hogy később, amikor képekről beszélgettünk, vagy képtervekről, akkor hivatkozási alappá vált valamilyen zenei élmény.
Eperjesi Ágnes: Én a Tibor képeiben a játékosságot, könnyedséget, a humort szerettem, ami belőlem hiányzott. Ezért nekem ez a Napló nagy felszabadulást jelentett. Nem kellett arra figyelni, hogy milyenek lesznek a képek... Nem kellett jó képeket csinálni. Nyugodtan használhattam korábbi negatívokat is, amikről régebben azt gondoltam, sosem fogom őket használni semmire.
Babarczy Eszter: Mit jelent ez? Hogy voltak képek, amik nem jók, de föl lehetett őket használni?
Várnagy Tibor: Azt hiszem, hogy ezek nem képek abban az értelemben, ahogy egy kiállításra megcsinál valamit az ember. Például kitalálja, hogy ez egy önálló darab, vagy egy sorozat, esetleg egy tabló, vagy szekvencia része, hogy az egész mekkora legyen, hogyan fogjuk installálni... Ilyen értelemben az is felmerülhetne, hogy ezek itt vázlatok, vagy ötletek képekhez, de akkor ez eszünkbe sem jutott. Hogy ezeket majd alaposabban megcsináljuk. Sőt! Néhány hónap elteltével, amikor már tényleg közös képeket csináltunk, kezünkbe került a Napló, és nagyon meg voltunk lepődve, hogy bizonyos témák, motívumok, amiket később kidolgoztunk, már a Naplóban is fölmerültek, többször, visszatérően is.
Eperjesi Ágnes: Ezek a képek nem önmagukban művek. Olyan megnyilvánulások, melyeknek összessége a mű.
Szijj Ferenc: Felmerül a kérdés, hogy az egy lapon lévő képek vonatkoznak-e egymásra, túl azon, hogy sok szempontból számotokra összefüggenek. De, hogy mint képek, akár művészileg...
Eperjesi Ágnes: Számunkra az egy lapon belüli összecsengések fantasztikus élmények voltak, és persze azt gondoljuk, hogy ezek a vizuális kapcsolatok a nézőnek is átjönnek. Itt van rögtön az első lap (4 vagy 5 reggel, lehet, hogy túlvilágított). Tibor képe egy geometrikus struktúra, már-már dekoratív kép, és akkor a másik, az én képem annyira hasonló, mintha inkább a képre adott reakció volna. Azon a napon, amire a bejegyzés vonatkozhat, épp a No 1 nevű presszóban voltunk, az én képem arra is egy konkrét utalás. De nemcsak a hely nevére, hanem arra is, hogy ott találtuk ki a közös munkát, ott kezdődött az egész. És arra is, hogy nagyon bírtam a Tibor kamera nélkül készített sorozatait, ezért ezt a képet én is kamera nélkül, a nagyítógép élességállítójának a fénycsíkjával csináltam. Az első lapnál még csak nagyon örültünk, de aztán jött a következő, meg a következő. Habitustól függően lehet mondani rájuk, hogy véletlenek, meg azt is, hogy valamiféle telepátia megnyilvánulásai. De hogy nagyon erre a munkára, és egymásra voltunk hangolva, és hogy ez a koncentráció vizuálisan is megjelenik, az szerintem nem kérdés. A következő lapon hirtelen mind a ketten idegen emberekről, párokról készült képeket használtunk, ráadásul a képek a világos-sötét kontrasztjaikkal és foltjaikkal nagyon összeillenek.
Babarczy Eszter: És ezt negatívban hívtad elő?
Várnagy Tibor: Nem, ez diáról készült, azért negatív.
Babarczy Eszter: Itt is egy lapra került két teljesen absztrakt kép (ez biztos, hogy szerda). Nagy a kísértés, hogy az ember közvetlen, konkrét megfeleltetéseket, explicit kérdés-válasz, vagy ilyen viszonyokat keressen két kép között, és akkor beugrik, hogy képileg ez nem lehetséges, ez véletlen.
Szijj Ferenc: Tulajdonképpen minden hasonlóság, vagy összefüggés a véletlen műve.
Várnagy Tibor: Nevezheted véletlennek is, mindenesetre ezzel a munkamódszerrel kizártuk annak a lehetőségét, hogy itt a formai megfelelések szándékosak legyenek.
Szijj Ferenc: Viszont mégis egymásra vonatkozik, mert az a feltételezés, hogy a képek jelentése valahogy összefügg. De ez azt is jelenti, hogy minden összefügg, hogy minden, ami megjelenik, vagy bennetek megjelent, emlékként, vagy ötletként, hogy mindennek van valami jelentése, minden egymásra vonatkozik. Egy jelentésvonatkozásokkal átitatott világ.
Várnagy Tibor: Egy ilyen helyzetben mindennek jelentőséget tulajdonít az ember. Ez a "vakság", vagy ismeretlenség ebben az esetben a koncentrációt segítette.
Szijj Ferenc: Azt minden esetben éreztétek, hogy két kép összefügg? Hogy csodálatos módon egymásra vonatkozik? Volt-e olyan, amikor azt éreztétek, hogy na, ez most mi?
Eperjesi Ágnes: Talán az egészoldalasok, amiket egyedül csináltunk. Nekem ezek arról szóltak, amit válaszként szerettem volna kapni. Vagy azt, hogy ezekre nem kell válasz. Ilyen értelemben nekem ezek azok a képek, amelyek jellegüknél fogva kilógnak a koncepcióból.
Várnagy Tibor: Én azt hiszem, azért találhatjuk zavarónak ezeket az önálló oldalakat, mert kevés volt belőlük, és így tényleg szólózásnak tűntek. De, ha visszagondolok arra, amikor ilyet kaptam, vagy ilyet küldtem, akkor inkább sajnálom, hogy nem lett több belőlük.
Szijj Ferenc: Van az egészben számomra egy jelentéskioltás. Ahogy mások számára ez itt van, abból mindenképp elvész az a jelentőség, amit ez az egész számotokra jelent. Ezt egy idegen nem tudja megfejteni. Ugyanakkor rá van kényszerítve, miután rájön, hogy számára valami elveszett, rá van kényszerítve arra, hogy próbáljon felépíteni valami saját jelentést.
Várnagy Tibor: Namost a vicc az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy számunkra olyan nagyon megvolt az, és olyan magától értetődően közös volt, amiről te most azt feltételezed, hogy az egy idegen számára elveszett. Hiszen a kiindulópontja ennek az egésznek mégiscsak az volt, hogy mi magunk alig ismertük egymást. Ez a Napló pedig a megismerkedésünk egyik eszköze volt, ami egyúttal rögzített is.
Babarczy Eszter: Szerintem itt valami tökéletesen megmarad.
Várnagy Tibor: Az persze kérdés, hogy egy kívülálló mit tud vele kezdeni.
Szijj Ferenc: Meg hogy egy nap megjelenése sem olyan, mint egy írásos naplóban, nem ír le egy összefüggő rendszert, hanem csak két kép, két nyom egy napról, így az egész Napló nem egy struktúra, hanem egy nyom egy teljes struktúráról. És ennyiben rejtett is, tehát az adott időintervallumnak nem a teljességét fogja át, mint ahogy át kéne fognia egy normális naplónak, hanem csak egy szeletét, egy részét.
Várnagy Tibor: A Napló egy munkacím, mert kellett adni valami nevet ennek az egésznek. Az benne volt az ötletben, hogy lesz benne valami naplószerű, de az is világos volt, hogy mi nem arra szövetkeztünk, hogy eseményeket örökítsünk meg, vagy dokumentáljunk. Ebből a szempontból semmi esetre sem lehet naplónak nevezni. Másfelől viszont nyilvánvaló, hogy a képek alakulása szempontjából az előzőleg használt képeknek, a kialakult oldalaknak fontos szerepük volt. Vagyis az egésznek a naplószerűségét magának a készítésnek ez az egymásra következő, a későbbiben az előzőt feltételező metódusa adja, és szó sincs arról, hogy mi magát az időszakot próbáltuk volna meg ábrázolni.
Eperjesi Ágnes: Napról napra megnéztük az elkészült oldalakat. Az azonnali visszacsatolás lehetősége az instrukciókhoz hasonlóan fontos támpontnak bizonyult. Minden lapnak lényeges előzménye az azt megelőző oldal.