Eperjesi Ágnes Garancia végzetre 1997-2023 című műtárgycsoportja a Ludwig múzeum Handle with care című kiállításán kerül először bemutatásra. A kiállított művek Eperjesi szüleinek fatális balesetét követő gyászmunka folyamatát dolgozzák fel. A műciklus címében feltüntetett dátumok is jelzik (1997-től napjainking), hogy a hozzátartozók elvesztését feldolgozó érzelmi munkának nincs végpontja, egy állandó folyamat, ami évtizedeken keresztül, akár egy életen át tarthat. A gyászfeldolgozás legszemélyesebb magánügyeink egyike, az öngondoskodás egyik formája, melynek során az érzelmek skálájának minden árnyalata megjelenhet a dühtől és a bűntudattól a megkönnyebbülésen át a szomorúságig. Eperjesi itt látható munkájában is évtizedeken át egymásnak feszülő, összeférhetetlen érzelmek és azok feloldhatósága kerül a művészi figyelem fókuszába.
Eperjesi a 90-es évek végén gyűjtötte és gyakran felhasználta munkáiban az élelmiszerek átlátszó csomagolásán található motívumokat. A balesetet követő években úgy fogalmazza meg a vizualitás eszközével a benne zajló folyamatokat, hogy egy érzelemmentes hordozót választ – a csomagolásokon található szavatossági idő motívumát – mintha a konceptualitás eszközével távolítaná el magától a fájdalmas eseményt. Az öröknaptárként értelmezett táblázatok steril rubrikáinak gyűjteményében (Fólia gyűjtemény, 1997) a művész „x” kézjegye jelöli a hozzátartozók elveszítésének dátumát. Az ily módon a halál napjának emléktábláivá váló számsorok (negatívként felhasznált) fólia gyűjteményét Eperjesi először síkfilmre rögzítette, amiről pozitív állású képeket nagyított (Garancia végzetre, 10 db fotó, 1997). Ugyanebben az időszakban készült el az öröknaptár műanyag fátyolra készült szitanyomat változata, ami egy halotti lepel mementójaként jeleníti meg a tragédia dátumát.
Eperjesi később, 7 év elteltével kezdett el olyan műveket is létrehozni, amelyeken már a képi ábrázolás közvetlenebb formái is szerepet kapnak (Istenszag 1-10. rajzok, 2005). Egy privátfotó művészeti adaptálását tárgyaló tanulmánykötet (Exponált emlék, 2010) borítójának tervezése arra teremtett alkalmat, hogy Eperjesi a felkérésre készült munkának rejtett, de annál személyesebb töltetet adjon. Újabb bő évtized eltelte után a művész a szüleiről szóló fényképalbumának egyik oldalát megörökítő fotót önálló alkotásként is létrehozza. A 2023-ban készült Exponált emlék című c-printen az albumban egymásra hajtogatható képek közül csak a szülőket ábrázoló legfelső fotó látható a néző számára. A többi képből csak a fotók alján látható vékony sávok absztrakttá váló csíkozása látszik, mely kollektív emlékeket idéz fel bennünk, így saját családi albumaink emlékei keverednek Eperjesi történetének szereplőivel. A műciklus záró darabja (Elhúzódó gyászmunka, 2023) egy újabb fordulópontot jelent a gyászfeldolgozás folyamatában. Itt a művész maga is beáll a múlt és a kép terébe: az 1997-ben készült leplet maga előtt tartja, apja egy régi családi fotón talált mozdulatát megidézve. A kitárt karok motívuma, és a lepel mögött áttűnő ember alakja számos, az elmúlással, áldozathozatallal, és az elfogadással, elengedéssel kapcsolatos képzettársítást elevenít meg. A művész jelenléte a képen és a fátyolszerű anyag lebbenése már a történtekkel való megbékélést sugallja.
Adamik Luca