Marie Claire díj
Művészet kategória

Képzőművészet és gender kapcsolata
A képzőművészet férfiközpontúságának még egy drámai következménye van azon túl, hogy a női művészek a férfiaknál jóval nagyobb arányban lesznek pályaelhagyók: nevezetesen a kultúrafogyasztó nők limitált érdeklődése a kortárs képzőművészet iránt. A motivált közönség hiányának problémája természetesen az egész kortárs képzőművészeti szcénára jellemző, azt gondolom azonban, hogy a képzőművészetben különösen erős férfiközpontú tematizáltság és férficentrikus jelenlét látványosan eredményezi azt, hogy a nők más művészeti ágakban találják meg a helyüket a kultúrafogyasztás területén. (Egy példa: egy sokak által olvasott és kifejezetten kultúrabarát női blog -a csakazolvassa- kultúra alatt a következő –a blogon külön menüponttal ellátott- műfajokat érti: „könyv, film, színház, zene, jó helyek”. Képzőművészet tehát nem szerepel a listán, mintha nem is létezne.)
A tehetségek felkutatása véleményem szerint a hátrányos helyzetűek esetében kiemelt jelentőségű. A nem hátrányos helyzetűek esetében azonban egészen más a probléma. Művészeti felsőoktatásban dolgozom, azt tapasztalom, hogy a képzőművészeti képzésekben nagyobb arányban vannak jelen a lányok, akik lelkesen kezdik a pályát és eleinte nem érzik, hogy hátrányos megkülönböztetés érné őket. Az érdeklődés tehát kezdetben kiegyenlített. Sokan úgy hagyják el a későbbiekben a pályát, hogy semmilyen jelentőséget nem tulajdonítanak a ténynek, hogy a képzőművészeti életben legitimnek számító témák jórészt férfi-szemponthoz idomulnak. Tatai Erzsébet szerint a nőművészeket nő kurátorok és nő művészettörténészek állítják ki és keresik fel (értik meg), az idősebb nőművészekkel lelkes fiatal nő művészettörténészek készítenek interjúkat. A pályán maradó nőművészek és a női művészettörténészek nagyobb arányban maradnak a periférián. Nőművészek csökkentett üzemmódban dolgoznak a legitimációs visszajelzések hiányában, női művészettörténészek pedig a művészeti élet háttéremberei lesznek, akiknek munkája akaratlanul is a férfitematikák terjesztése, piaci pozícióinak megerősítése lesz.
Külföldön a 70-es évektől kezdve szisztematikusan folyik a művészet történetéből kihagyott nőművészek felkutatása és nők érdeklődésének képzőművészeti tematizálása. Míg nyugaton a feminista művészettörténészek a művészettörténeti kánon megkérdőjelezését, a művészettörténet újraértelmezését, a nők témáinak művészetbe emelését fontos feladatuknak tartják, Magyarországon ezen feladatok, tevékenységek közül egyedül a művészet történetéből kihagyott nőművészek feldolgozása működik, a többi nem. A művészettörténeti kánon megkérdőjelezése sajnos politikailag is terhelt téma lett, hiszen azt a jobboldal sajátította ki magának. Ez előre vetíti a női kultúrafogyasztók további eltávolodását a képzőművészettől, hiszen a nőkkel kapcsolatos témák művészeti életben való szerepeltetése és azok legitimációja csak a gyakorlatban történhet meg.
Néhány hagyományosan “női” téma jelen van a képzőművészetben, még ha marginálisan, külső szemlélő számára láthatatlanul is. Tatai Erzsébet tavaly megjelent tanulmánya: A művészettörténet találkozása a társadalmi nemek tudományával (Ars Hungarica 2013/3.) mely a háztartási munkát reprezentáló kortárs műalkotásokat kontextualizálja, például fontos lépés. Hasonló munka elvégzésére van szükség más “női” témákban is. Pályázatom ehhez kíván hozzájárulni.