Erre szabad
kiállítás rendezése a Labor galériában

firkák a falon - MKE MOME közös kiállítás
2017. március 9-14.




















(A FALRA ÍRT SZÖVEG)

A firka ideális esetben azonosíthatatlan izé – krikszkraksz. Nem mutat túl magán: nem ábrázol, és nem is emel ki semmit. Mondhatnánk, teljesen jelentéktelen, sőt, formailag és tartalmilag is értékelhetetlen. Nem tapadnak meg rajta a jól bevált esztétikai bélyegzőink; kompozíciómentes, de nem kompozíció ellenes, nem mimetikus, jóllehet, furcsán venné ki magát, ha absztraktnak neveznénk – a firkát egyszerűen nem érdekli, hogy mit gondolnak róla.

A firka rendetlen dolog, a firkáló pedig haszontalan ember. A gazdasági és kulturális termelés helyszíneinek persona non gratája, hiszen amit létrehoz: hulladék. Valami, ami csak oda van vetve, oda van hányva a papírra vagy az asztallapra, és ami teljesen érdektelen az éppen aktuális társas célkitűzések szempontjából. Sőt, mi több: a firka, mintha egyenesen kérkedne érdektelenségével.

A graffiti közösségi értelmezése kompatibilis az iskolai padfirkálással: a diákközösséget merőben virtuális és anonim módon termeli újra azáltal, hogy mindenki osztozik a firkáló szituációjában, mindenki hozzátehet a firkához, de el is vehet belőle, törölheti vagy felülírhatja. Egy személy üzen sokaknak, tartalmát és formanyelvét tekintve rendszerint mégis mellőzi az individualitást, így nem a szerző kilétén van a hangsúly, hanem a félmosolyok és összekacsintások sorozatán, amit lehetővé tesz.

Nem tudom, hogy a firkálás mennyire szubkulturális, mennyire szimbolikus vagy mennyire konkrét, de politikája éppenséggel lehet, és a „firkálás politikája” címszó alatt inkább valami demokratikus dolgot képzelek, mert autoritást kijátszó, a kizárólagosságot hírből sem ismerő tevékenység.

Bárki felléphet a firkálás szakértőjeként, mert közös, kultúrákon és történeti korokon átívelő jelenség a firka, amit mindenki ért, de senki sem kompetens benne. Nincsenek lefektetett szabályai, nincs koncepciója, a firka vázlata nonszensz – bár a firka mint vázlat egyáltalán nem az. Spontán módon születik, és rendszerint mellőzi a tudatosságot. Nehéz volna az egyes firkákban munkáló ideológiákra rámutatni, viszont a firkálásnak az éppen adott intézményi keretek között van ideologikus töltete, még akkor is, ha az mondjuk anti-ideológia. Jellemzően negatív leírásokban ragadható meg, úgy mint, ami valami másnak ellenében van: az osztálytermi jó modornak, a tanári tekintélynek, az ismeretátadás hagyományos módjainak, a részvételnek, a konferenciaterem és a munkahely élre vasaltságának, a csoportdinamikának, a hasznosság követelményének, a higiéniának, a formának és a rendnek.

Schneider Ákos