Veszprém, Dubniczay-palota, 2026

Kiállító művészek:
Badár Tamás, Beöthy Balàzs, Bódy Gábor, Czigány Ákos, Dobokay Máté, Eperjesi Ágnes, Gábor Imre, Gálik András, Halász Károly, Hámos Gusztáv, Havas Bálint, Hegyeshalmi László, Holló Zsuzsa, Janik Zoltán, Július Gyula, Papp Gergely, Károlyi Zsigmond – Győrfi Gábor, Lengyel András, Maurer Dóra, Mounier Noémi, Ősz Gábor, Szabó Dezső, Szegedy-Maszák Zoltán – Fernezelyi Márton, Sugár János, Szirtes András, Türk Péter, Vanek Virág, Várnagy Tibor, Waliczky Tamás

Kurátor: Szabó Dezső

1992-ben Magyarországon katódsugaras tévék képernyőjén nézték az emberek a két akkor létező tévécsatorna műsorát. Délután és éjszaka adásszünet volt, ami alatt a képernyőn vibráló képzaj, az úgynevezett „hangyafoci” jelent meg. Ezekben az időszakokban a televízió működése vált részben láthatóvá: a működés látványa lett a „műsor”. Az elektronágyú elektronokat lőtt a foszforral bevont üvegképernyőre, az elektronnyaláb soronként pásztázó mozgása pedig fényt hozott létre a képernyőn. A sorozat képein az üvegtárgyak és az üveg alap anyagukban is összekapcsolódnak a képernyővel. Az üvegtárgyakon nem csak áttetszik a képernyő képe és annak változó mintázata is, hanem az üvegtárgyak optikailag torzítják is a mintázatot.
A sorozat kisfilmes analóg kamerával készült, amelynek zárszerkezete vízszintesen futott. A fotografikus kép így két, eltérő időbeliségű folyamat találkozásából jött létre, amelyek kapcsolatából képről képre változó, kiszámíthatatlan textúra keletkezett.
A sorozatban a tárgyak „kilapítása”, síkszerű megjelenítése volt izgalmas számomra, amikor a háttér képpé válik, a tárgyak mintázattá, vonallá, folttá lesznek, és elveszítik tárgyi stabilitásukat. Mindezt a tárgyfotó hagyományos térbeliségének feloldásával akartam elérni, a megvilágító fény és a háttér szokatlan használatával, hiszen ez a két tényező alapvetően határozza meg, hogyan is érzékeljük a tárgyak térbeliségét egy fotón. A tárgyfotók háttereinek kérdése általában is foglalkoztatott. Hogyan lehet a tárgyakat kiszabadítani abból a térbeli logikából, amelyben egy klasszikus tárgyfotó általában megmutatja őket? Ebben a gondolatmenetben a televízió képernyője három szinten határozza meg a sorozat vizualitását. Egyrészt a képernyő fényforrás: ez adja az üvegtárgyakat megvilágító fényt. Másrészt a csendélet hátterét is a képernyő adja, ami egyúttal hátsó megvilágítást hoz létre. Harmadrészt a CRT-képernyő jellegzetes íve adja a képek belső keretét; a külső, tárgyi képkeret pedig a képernyő ívével együtt egy kvázi tévédobozt hoz létre, tárgyszerűvé téve a sorozat képeit.
A képek most láthatók először kiállításon.