Performansz a Magyar Nemzeti Galériában
Pauer Gyula: Magyarország szépe (1985) c. szobrának "felöltöztetése"
2018. 10. 11.
Régóta foglalkoztat Pauer Molnár Csilláról készített szobra és a szobor kontextusa, kontextusai. Ennek köszönhető az a performanszom, amelyre 2018 október 11-én került sor a Magyar Nemzeti Galériában. Az ÉREZZE MEGTISZTELTETÉSNEK című performansz előzménye egy hosszas, majd 10 hónapig tartó, eredménytelennek mutatkozó tárgyalássorozat volt a Galériával. Eredetileg kiállítást terveztem, és mivel az autentikusnak gondolt szobor a Galéria tulajdona, magától értetődően kínálkozott a helyszín. A Galériához beadott tervben ezt írtam: „a szépségkirálynőről készült bronzszobrot szeretném felöltöztetni. Nem ruhába. Palástot adok rá, amit ún. kifutó, azaz vörös szőnyeg anyagából készítek. A vörös szőnyeg nemcsak a szépség- reklám- film- és divatipar fontos szimbóluma, hanem a politikai és hatalmi reprezentációé is. A terv szerint úgy takarom el a meztelen testet, hogy ugyanakkor az a szőnyeg támasztéka is: a test emeli fel és tartja fenn a sztárság szimbólumát. A hosszú, vörös textil királynőhöz méltó, ünnepi palást, uszály képzetét kelti, miközben kalodaszerűen bénító teher is. … A Kifutó c. mű egy önmagát is megtartó, kb. 10-15 méter hosszú vörös szőnyeg. A mű környezetében a Pauer szobor létrejöttének kontextusát megvilágító dokumentumok láthatók, melyek segítségével a néző megalkothatja a saját értelmezését.”
Egyrészt kíváncsi voltam, hogy a Galéria munkatársai közül ki hogyan viszonyul a tervhez, támogatják-e a megvalósítását, vagy Pauer koncepciójának citálásával – miszerint a szobor önmagában egy héj, lepel, ami leleplezi a valóságot, és erre egy másik réteg leplet tenni tejesen értelmetlen gondolat –, lesöprik-e az asztalról. Másrészt mivel a vázlatok a szoborhoz kötődnek, célszerűnek gondoltam, hogy direkt kapcsolatot próbáljak teremteni a szobor és a szőnyeg között. A szobor közvetlen használata arra teremtett volna lehetőséget, hogy a mai diskurzusban felerősödő kérdések fényében vehessük újra szemügyre a művet.
A szobor számomra az élő testtel dolgozó szobrász és segédei modellhez való viszonyát őrzi pontosan és mutatja világosan. A gipszlenyomatban genitális részletek is rögzítésre kerültek, melyek felerősítik az élő test képzetét; a szenvedő arc a gipszmintavétel folyamatának kellemetlenségére utal; az élethű arc és alak is a konkrét embert idézi. A test részletei (a pórusok, a síkból kiemelkedő mellbimbó, a legcsekélyebb mértékben sem allegorikus formaképzés a női nemi szerv a test külső körvonalán belüli terében, a lehunyt szem, az érzékien duzzadt ajak) háttérbe szorítják az amúgy is szinte észrevehetetlen, konceptuális „héj” magyarázatot – amely funkciója szerint zárójelbe volna hivatva tenni a test közvetlenségét és a „leleplezés” szubverzív gesztusát erősítené fel – és másféle értelmezési szempontokat vetítenek maga elé. Inkább olyasmire gondolunk, hogy egy lenyomat leginkább a saját létrejöttének körülményeiről tanúskodik; hogy az élő modellről készült emberábrázolások a művész-modell viszonyról árulkodnak, és gyakran, mint ez esetben is, asszimetrikus hatalmi viszonyokat lepleznek el; vagy hogy az élő modellel való képzőművészeti munka eredményére manapság inkább úgy tekintünk, mint a művész, a modell és a néző közös konstrukciójára.
Minderre reagáltam a performansz keretében.
LINK a performansz dokumentációjához
az Index.hu tudósítása
az RTL riportja
a Bors online híradása