<
1
/
26
>
2011 dec 10 TV
Citoyenek - A civil jelenlét íve
2011_dec_10_TV
"Jelenléti ív" - formanyomtatvány, tus, ceruza
30 x 42 cm

A Civil Ciklus sorozat Citoyenek - A civil jelenlét íve című fejezete.

A sorozat további fejezetei:
A szabadság felhasználása
KEHI jelentés
Napló

Citoyenek - A civil jelenlét íve című fejezetben a demokrácia leépítésének civil ellenállásba ütköző mozzanatai kapnak helyet. A sorozatban tömegtüntetések, civil szervezetek és magánszemélyek akciói szerepelnek, saját válogatásomban, vállalva a szubjektivitás kockázatát.
A sorozat egyrészt kicsit heroizálja a magyar civilek reakcióit, ugyanakkor a formanyomtatvány olcsó papírja, ami egyáltalán nem alkalmas rajzok és akvarellek készítésére, szomorúan le is leplezi ezen megmozdulások eredménytelenségét.

Ez eddig kb. 50 rajzot jelent, a sorozat vége értelemszerűen egyelőre nyitott. Kiállítási helyzetben egy idővonalon képzelném el az akvarell-rajzokat.

A különböző fejezetek közös összetartó eleme a képek hordozója: mind hivatalos formanyomtatvány. Nagy részük talán még az előző rendszerből (89 előttről) maradt itt, nem véletlen, hogy ma már nem is kaphatók. Azt hiszem, jól ráéreztem arra, hogy mikor is kell ezekből az egyedi tervezésű, diffúz, rendszertelen adminisztratív-hivatalos darabokból nagyobb készletre szert tennem. Ma már az adminisztráció nagy része digitális úton történik, a még létező papíralapú formanyomtatványok pedig hivatalos „egyenruhát” kaptak. Én még akkor szereztem be ezeket a lapokat, amikor még nem tudtam, hogy mikor és mire lesznek jók, egyszerűen csak „lenyűgözött” a formanyomtatványok szigorúsága. A rend utáni hivatalos vágy manifesztumait láttam bennük.